Már öt banknál lehet akár 10% önerővel lakáshitelt felvenni
Már öt banknál tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik első saját otthonukat vásárolnák meg banki finanszírozással.
A Bankmonitor szakértői szerint ennek azért van jelentősége, mert az egyes pénzintézetek hitelbírálati gyakorlata nagyon különböző, emiatt előfordulhat, hogy míg az egyik bank meghitelez valakit, egy másik elutasítja őt, vagy a szükségesnél kisebb hitelösszeget ad a számára.
Már öt banknál – OTP, Erste, K&H, CIB, UniCredit - tudnak akár 10%-os önerővel
lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik megfelelnek a jogszabályi feltételeknek.
A lehetőség érdemleges segítséget jelent a vásárlók számára, akiknek komoly
kihívást jelent a „normál” esetben 20%-os minimális önerő előteremtése. A
gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy 80 millió forint értékű ingatlan megvásárlásához
16 millió forint önerő helyett akár 8 millió forint saját megtakarítás is elegendő lehet.
Megfordítva a dolgot: a példában szereplő 80 millió forintos ingatlan
megvásárlásához 20% minimális önerőnél 64 millió forint, míg 10% önerőnél 72 millió
forint lakáshitelt adnak legfeljebb a bankok.
Első körben az OTP, az Erste és a K&H bankoknál lett elérhető a 10%-os önerővel
történő lakásvásárlás, amihez utóbb a CIB és az UniCredit is csatlakozott. Ez
mindenképpen jó hír az igénylők számára, hiszen az egyes bankok hitelbírálati
gyakorlata nagyon különböző, ezért előfordulhat, hogy valakit az egyik bank gond
nélkül hitelez, míg egy másik kikosaraz, vagy csak a szükségesnél kisebb
hitelösszeget ad a számára.
Ennek oka, hogy a bankok eltérően kezelik többek között a külföldi, a készpénzes és
a vállalkozói jövedelmet, de a minimálisan elvárt jövedelem, vagy éppen határozott
idejű munkaszerződés elfogadásának feltételeiben is találhatunk különbségeket.
A bankok között egyéb eltéréseket is találhatunk, ezért célszerű alaposan
tájékozódnia azoknak, akik 10%-os önerővel igényelnének lakáshitelt, hívják fel a
figyelmet a Bankmonitor szakértői. Egyes pénzintézeteknél ugyanis minden
lakásvásárlási és építési célú lakáshitelnél elérhető a lehetőség, míg máshol
kizárólag a CSOK Plusz hiteleknél, valamint a CSOK Plusz hitel mellé igényelt piaci
lakáshiteleknél biztosítják ezt. De olyannal is találkozni, hogy valahol 80 millió
forintban maximálják az így megvásárolható ingatlan piaci értékét, míg máshol nincs
ilyen limit.
Nem mindig elég 10% önerő
Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint a 90%-os hitelfedezeti arány nem
minden esetben jelenti azt, hogy az adott ingatlan piaci értékének 90%-áig hiteleznek
a bankok. Mégpedig azért, mert a bankok által adott hitel összege nem haladhatja
meg az általuk megállapított úgynevezett hitelbiztosítéki értéket, ami a piaci értéknél
mindig alacsonyabb.
Ha például egy ingatlan piaci értéke 80 millió forint, amit a bank 15%-kal csökkent a
hitelbiztosítéki érték kiszámításakor, akkor a hitel összege nem haladhatja meg a 68
millió forintot. Vagyis a lakás hitelből történő megvásárlásához ebben az esetben
legalább 12 millió forint önerő szükséges, ami a vételár 15%-a. Ez azonban még
mindig kedvező, mert 20%-os minimális önerőnél 16 millió forintot kellene saját
erőből előteremteni a vásárláshoz.
Ki vehet fel akár 10% önerővel lakáshitelt?
- Az adós és az adóstárs a hitelkérelem befogadásáig nem töltötte be a 41.
életévét.
- Az adós és adóstárs nem rendelkezik, illetve rendelkezett korábban
lakóingatlanban 50%-ot elérő tulajdoni hányaddal. Kivétel az olyan
lakóingatlan tulajdonjog, amely jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal
(öröklés útján szerzett haszonélvezeti jog) terhelt.
hírek innen, onnan
Az olimpián éremesélyes magyar koris nagy lépést tett Milánó felé
A honosított Kim Minszok és társainak a részvétele a négyállomásos kvalifikációs sorozat után dől el.
Harsányi Levente keményen beszólt az online társkeresőknek: „Olyan képek vannak fent olyan leírásokkal, ami soha senkire nem igaz.”
A műsorvezető az egyedülállók világnapján vallott őszintén a szingliségről. Úgy érzi, megtalálta a belső harmóniáját, ami a...
Szily Nórának két év boldogság jutott: „Sikerült jó apákat találnom, kevésbé jó férjeket.”
A műsorvezetőnő a kerek évfordulóján őszintén vallott érzéseiről.
Folytatódott a dróneső az éjjel Oroszországban és Ukrajnában
Vasárnapra virradó éjjel megint tömegesen lőttek ki drónokat az orosz és ukrán csapatok egymásra. A beszámolók szerint mindkét fél azt...
3 méter magas a világ legmagasabb embere, brutális fotó került elő róla
Egy régi családi fotó bukkant fel újra az internet mélyéről és szó szerint sokkolta a nézőket.
A szakítás szélére került Fekete Dávidék kapcsolata kisfiuk betegsége miatt
Nagyon kemény időszakon vannak túl.
Feketébe borult Hollywood! Elhunyt az Oscar-díjas filmrendező
Családja jelentette be a hírt!
Szijjártó Péter: Érkezett egy jó hír
Kína egy évvel meghosszabbítja a magyar állampolgárok vízummentességét.
Jövő év végéig be kell vezetni az MI-oktatás az iskolákban, de a mostani feltételekkel ez nagyon nehéz lesz
Elavult eszközpark, rossz internetkapcsolat és az erre ki nem képzett pedagógusok nehezíthetik, hogy 2026 végén elinduljon a mesterséges...
Előkerült a fotó: így festett a „Házasság első látásra” sztárja, Réka jóval a plasztika előtt
Ez megdöbbentő!
Az új ügyfeleknek egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok
A napokban két pénzintézet is egyszeri jóváírási akciót indított a személyi kölcsönöknél, így a lakossági számlák, a babaváró...
A NASA napokon belül felvételeket tesz közzé a hatalmas méretű csillagközi objektumról
A NASA napokon belül nyilvánosságra hozza a várva várt képeket a Manhattan méretű csillagközi objektumról, a 3I/Atlas-ról – közölte...
Sport
Őrjöngenek és szabotázsról beszélnek a románok a brutalitás után, a bíró beismerte hibáját
Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.
Négyet kapott a Fradi, ikszelt a Paks, megszakadt az Újpest veretlen sorozata
A labdarúgó NB III 16. fordulójának korai mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata négygólos vereséget szenvedett az MTK-tól.
Kiderült, miért késtek az írek, akik a magyaroknak kedvező hírt közöltek Budapesten
A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.
Csatára nélkül vívja meg a sorsdöntő csatát Marco Rossi
Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.
A Liverpool rácsapta az ajtót a Real Madridra Szoboszlai Dominik ügyében
A Liverpool egyértelművé tette álláspontját Szoboszlai Dominik jövőjével kapcsolatban, miután a Real Madrid egyre élénkebben érdeklődik a magyar középpályás iránt. A spanyol klub az Arne Slot irányítása alatt
Portugália a FIFA-hoz fordul Ronaldo büntetése miatt
A Portugál Labdarúgó-szövetség készen áll arra, hogy a FIFA-hoz forduljon, azzal a céllal, hogy enyhítse Cristiano Ronaldo esetleges büntetését, aki három mérkőzéses eltiltással néz szembe.
A román védő ámokfutása megpecsételte a válogatott sorsát, a pokoli meccsen minden oda lett + videó
Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.
A Liverpool kész lecserélni Szalah-t – A Bayern München sztárját szemelték ki
Michael Olise neve egyre gyakrabban merül fel az Anfielden, ahol a Liverpool felgyorsítja a stratégiai tervezést Mohamed Szalah jövőbeli távozásának pótlására. A klub a Bayern München sztárjában látja a tökéletes
Nagyon megszórták a Liverpool kapusát, Ausztria már ma kijuthat a vb-re
Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.
Nem volt kérdés: magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott
Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte a Feröer-szigeteket az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Gulácsi Péter hazatért és fontos bejelentést tett a sorsfordító vb-selejtező előtt
A Rossi-csapat kulisszatitkai is középpontba kerültek.
Marco Rossi elmondta, mi a válogatott célja az írek elleni meccsen
A vasárnapi írek elleni vb-selejtező előtt nyilatkozott a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Bulvár
Megszólalt a riasztó a Karmelitában: valami nagyon nem stimmel ezzel a generációval, azonnal lépett a kormányzat
Magyarországon tízből egy fiatal nem dolgozik és mellette nem is jár iskolába. Miközben azokkal is van gond, akik megpróbálnak beilleszkedni. De még mindig nem nálunk a legrosszabb a helyzet.
Reagált a győri rendőrség Magyar Péter gyűlésének bekamerázására
A Bécsi kapu teret már pénteken bekamerázták valakik.
Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek
A Longevity Corporate program a vállalati egészségkultúrát erősíti, elősegítve a munkahelyi teljesítmény növekedését és a dolgozók hosszabb aktív életét.
Bevált a jóslat, ez történt a Trump-Orbán-találkozó után
Hamarosan a jegybank térfelén pattog a labda.
Durván megbüntették Szabó Zsófit?
Szabó Zsófi Instagram-követőinek száma szeptember óta mintegy 14 ezerrel csökkent, miközben a műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet a kormányoldalhoz köthető eseményeken és kampányüzenetekben.
Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.
Nyolc évig feküdt holtan az autójában a rejtélyesen eltűnt férfi
A holttestre teljesen véletlenül bukkant rá egy nő.
Vécére kísérő biztonsági őrök társaságá-ban néztük meg, hogyan háborodnak fel Orbán hívei a TV2 műsorvezetőjének kérdésein
Szombaton, Győrben tartották a Digitális Polgári Körök első háborúellenes gyűlését, amelyen alapos biztonsági vizsgálat után nézhettük meg, hogy válaszol a miniszterelnök egy kormánypárti műsorvezető kritiku
Súlyos vonatbalesetről tett bejelentést a MÁV szombat délután
Szombat délután történt az incidens, amire rögtön reagált a MÁV.
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta Magyar Péter elnök.
Katalin hercegné miniszoknyás szettje maga az álom, ritkán visel ilyen merész darabot
Katalin hercegnét a világ egyik legnagyobb divatikonjaként tartják számon, akinek stílusa egyszerre tükrözi a klasszikus eleganciát, a kifinomultságot és a nőiességet. És bár a királyi hagyományok szigorú keretek
Percek alatt elszabadult a káosz, amint terjedni kezdtek a képek: szülők százai estek pánikba, a tűzoltók is kivonultak
Egy texasi középiskolában a valós tűzriadó közepén AI-generált képek kezdték futótűzként járni a szülők üzenetküldő csoportjait, amelyeken lángoló iskolaépület szerepelt. A hamis fotók percek alatt pániko

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


