Mocsai Lajos: életem három pillére a család, az egyetem és a kézilabda
A hetvenedik születésnapját vasárnap, március 10-én ünneplő Mocsai Lajos úgy fogalmazott: élete három fő pillére a család, a Testnevelési Egyetem és a kézilabdasport.
hirdetés
Mocsai az MTI-nek adott interjúban felidézte, polgári értelmiségi családból származik, hiszen édesanyja közgazdász, édesapja pedig egyrészt mérnök, másrészt válogatott kosárlabdázó volt.
"Láttam azt az erőfeszítést, amit egy férfinak a családjáért tennie kell. Nekem ez példa volt. Azt hiszem, elég büszke volt rám, és én nagyon szeretem az emlékét mind édesanyámnak, mind édesapámnak. Ez nekem nagyon fontos" - mesélte.
A szoros családi kötelék ellenére fiatalon elhagyta szülővárosát, a Testnevelési Főiskolára (TF) került, és ez meghatározta a pályafutását.
"Eltökélt voltam és elszánt, a képzés, az oktatás minősége pedig nagyon magas volt, mind elméleti, és kiemelten gyakorlati területen" - szögezte le.
Példaként hozzáfűzte: a képzés magas színvonalát bizonyítja, hogy a Bundesligában tíz évig - egyedülálló módon - kapusedző és kondicionális edző nélkül, egyedül irányította csapatait, hiszen az egyetemen olyan képzést kapott, hogy ezeket a feladatokat el tudta látni.
Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a végzése után az egyetemen maradhatott tanársegédként, "hiszen a legmélyebb a tanítva tanulás". Az a feladathalmaz nagyon intenzív életet igényelt és biztosította a kézilabdával kapcsolatos szakmai előmenetelt: része volt a tanórák megtartása, illetve a hazai edzőképzésbe való azonnali bekapcsolódás, a sportági kutatás, az elméleti és gyakorlati tudás megszerzése és későbbi naprakész fejlesztése, elemzése, fölépítése.
"A játék minden fázisát kutatási adatokkal több ezerszer ellenőrizve végeztem a munkámat" - szögezte le.
Azonnal megkezdhette az edzői munkát a TFSE férfi és női csapatánál, majd átvette a válogatott gerincét adó Vasast, ráadásul nagyon magas óraszámban tanított, ezért a játékot abbahagyta.
"Nagyon sokat köszönhetek az ottani játékosoknak, kiemelten Sterbinszky Amáliára, Gódornéra, Rácz Mariannra, Őrinére, Barna Ildikóra, Angyal Évára gondolok és mindenkire, akik segítették a munkánkat. Sterbinszky vállalta azt a munkát, amit én fiatalként kértem tőlük. Azt mondta a többieknek, amíg én ennek a fiatalembernek mindent elvégzek, addig ez mindannyiótoknak kötelező. Ha pedig nem leszünk sikeresek, akkor majd számon kérjük" - mesélte.
Amikor a játékosok "már nem óhajtották azt a munkát elvégezni", és a csapat átformálódott, a szakvezetőt áthívták a Bp. Honvédhoz, amelyben hét-nyolc válogatott szerepelt, akik - immár Mocsai irányításával, aki 32 évesen mesteredző lett - 1986-ban világbajnoki döntősök voltak, két évvel később pedig az olimpián a legjobb négy közé kerültek.
"Az egy borzasztóan intenzív életpálya-fázis volt, ahol megkaptam a lehetőségeket. Ez hozta el azt a fiatalembert, aki vállalta adott helyzetben azt a marsallbotot, amit a sors fölkínált, fiatalon nagy feladatokkal bízták meg, és szenvedélyesen, nagyon sok energiát fektetett a saját továbbképzésére. Az egyetemi háttérnek és a családi háttérnek szintén köszönhetem ezt a nagyon komoly, dinamikus előrelépést" - fejtette ki.
Úgy fogalmazott: ha az ember képes pedagógiailag és emberileg is 24 órán keresztül megfelelő példát mutatni, ha érzik, hogy a bizalom, a hitelesség és a szakmai kompetencia együtt van, akkor nagyon messze lehet jutni. Az általa irányított női válogatott tagjai elsajátították ezt a mentalitást, a győzni akarást, a győzni tudást, amit közösen képviseltek, "ezért volt fantasztikus velük együtt dolgozni".
Hangsúlyozta, egész életében örült annak, ha a környezetében nőtt a rivalizálás, ugyanis szerinte az igazi minőség a minél jobb riválisokkal történő munkával alakul ki. Ezért mindkét válogatottja a világ legjobbjaival játszott a felkészülések során.
"A legfontosabbnak azt tartom, hogy akikkel együtt dolgoztam, partnerek voltak abban a felkészülésben, abban a morálban, abban a minőségi és mennyiségi munkában. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen komoly eredményt elérni. Azt gondolom, mind a hölgyekkel, mind a férfiakkal igen mély az emberi kapcsolatom. Minden edző tudja, hogy komoly kvalitású emberek nélkül nem lehet ilyen sikereket elérni, de ők is tudják, hogy a közös szakmai munkánknak, illetve a felelősség- és feladatvállalásunknak köszönhető a magyaros kézilabdaiskola kialakulása" - vélekedett.
Utóbbi lényege a maximális fizikai képességfejlesztés, a technikai professzionalizmushoz közelítés, és egy nagyon magas stratégiai képzettség. Erre a három bázisra építették a munkát, de ehhez olyan emberek kellettek, akik vállalták, és nem szerettek, nem tudtak veszíteni.
"Nagyon komoly, főként intellektuális együttműködésem volt a lányokkal és a fiúkkal is, hiszen ők nagyon vágytak a győzelemre. Én klubcsapatként kezeltem a válogatottakat, nagyon hosszú ideig hétfőn-kedden kötelező válogatott napokat tartottunk, és az egész éves munka hozta meg azt a sikert, amiből világverő csapatokat tudtam építeni" - magyarázta.
Sikerei fontos összetevőjének tartja, hogy környezetét mindig úgy próbálta megszervezni, hogy ott a legaktuálisabb, legminőségibb munka legyen elvégezhető, vagyis figyelt arra, hogy naprakész legyen a tudása.
"Az egyetemi háttérrel olyan tudományos jellegű munkát végeztünk a hallgatókkal, amely nagyon jó alapot adott, amelynek köszönhetően előremutatólag tudtuk meghatározni a játék tendenciáit, legyen ez képesség, technika, vagy stratégia" - magyarázta.
"Az ember akkor válik igazán felnőtt férfivá, amikor egy családot kell fenntartania. Ez a felelősség az, ami mindig vezérelt, hogy olyan életpályát építsek föl, ahol a család, az egyetem és a kézilabdasport három pillérén keresztül tudjak erőn felül fennmaradni" - vallott életfelfogásáról a mesteredző.
MTI
hírek innen, onnan
Tényleg lehet fertőző a rák? Ez a halhatatlan élőlény választ adhat.
Ez a kutatás segít megérteni az átörökíthető rákok kialakulását.
Súlyos büntetést kapott az olasz focista, amiért Jackie Chanhez hasonlította az ellenfelét
Az eltiltás mellett még közhasznú munkát is kell végeznie.
Még komolyabb lett az új Skoda Kodiaq - teszteltük
Hatalmas a kocsi Az új Skoda Kodiaq hossza 4,76 méter (61 milliméterrel nőtt), szélessége 1,86 méter, magassága 1,66 méter, miközben...
A hekkereknek más semmi sem szent: durva támadás alatt a Lidl
Tavaly Németországban közel 300 milliárd eurós kárt okoztak a hekkerek.
65 milliárd forintot készül elvenni a településektől a kormány
Nagyjából 65 milliárd forintnyi iparűzési adót készül elvenni egyes önkormányzatoktól a kormány, hogy a pénzt aztán újraossza....
Hatalmas járatritkítás jöhet a HÉV-vonalakon – nincsen elég hadrafogható szerelvény, öregszik a járműpark
Különösen a csepeliek járnának rosszul, de a ráckevei és a gödöllői vonalakon is komoly problémákat és kényelmetlenséget okozhat az...
Elítélték a négygyermekes apa halálát okozó Ráday utcai kollégiumot felgyújtó kamaszokat
Ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék annak a három kamasznak az ügyében, akik 2019 januárjában felgyújtották a Ráday utcai...
Jelentős járatritkítás készül több HÉV-vonalon is, mert elfogytak a hadra fogható kocsik
A kocsik átlagéletkora már közel 50 év, újak vásárlására nincs pénz. Az öt agglomerációs vonal közül háromat érint a változtatás,
Tele van az ország üres lakásokkal, valamit ezekkel is kellene kezdeni
Lakhatási válság uralkodik nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte, olyannyira, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság...
Ürülékkel teli házban találtak rá 4 kisfiú holttestére
Két ikerpárja halt meg egy tűzben a gondatlan anyának.
Ukrajna második legnagyobb városára mértek csapást az oroszok
Újabb csapást mért Oroszország Ukrajna második legnagyobb városára, a keleti országrészben lévő Harkivra, a legutóbbi információk...
Kína máris reagált elektromos autóira kivetett vámra
A kínai kereskedelmi minisztérium ideiglenes dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, azt...
Sport
Gulácsi és Dibusz helyett ki lesz a magyar válogatott kapus?
Gulácsi Dénes bejelentése mindent megváltoztathat, köztük Dibusz Dénes karrierjét is. Ki lesz a magyar válogatott 100. kapusa? Szavazzon!
Csúnyán összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa - videó
Összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa
Megalázták a Puskás-díjas magyar csatárt Romániában: „Még nem áll készen”
Még a román lapok sem értik, hogy az élvonalban szereplő UTA Arad vezetőedzője a Petrolul elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen miért küldte a pályára Zsóri Dánielt. A magyar csatárt a mérkőzés vége előtt le is
Válságmegbeszélés a Vasasnál, eldőlt Pintér Attila sorsa
intér Attila három vereséggel kezdett a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasasnál, ennek ellenére sajtóhírek szerint a korábbi szövetségi kapitány folytathatja a munkát a klubnál
Távozott csapatától a Loki legendája
A Mátészalka vasárnap 2-0-s vereséggel zárta a Kisvárda II elleni hazai bajnokit az NB III Északkeleti csoportjában. Az újonc 10 […] A Távozott csapatától a Loki legendája bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
„Yamal-t jobban kedvelem Viniciusnál, mert olyan higgadt, mint Messi”
Sok más korábbi játékos után Marcos Senna sem győzte dicsérni Lamine Yamal kvalitásait. A Villarreal egykori középpályása – aki a spanyol válogatottal... Read More... A „Yamal-t jobban kedvelem Viniciusnál, mert
Gyászol a futballvilág: meghalt a kétszeres vb-ezüstérmes legenda
Hetvenhárom éves korában váratlanul elhunyt a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Johan Neeskens - számolt be a tragikus hírről a Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) a hivatalos felületein.
Luke Littler már az első napon kiesett a legkülönlegesebb dartstornán - és majdnem a világbajnok is…
Luke Humphries, Nathan Aspinall és Rob Cross továbbjutott az első fordulóból a PDC legkülönlegesebb major versenyén, a Leicesterben zajló World Grand Prix-n, Raymond van Barneveld és Luke Littler azonban kiesett.
Maguk a játékosok sem vették észre a mérkőzést is eldöntő hatalmas bírói hibát
Ez a hiba egy kulcsfontosságú játékban történt az olasz 6-7 (6), 7-6 (4), 6-3-as fordítása során. A közösségi médiában hamar felkapott lett... Read More... A Maguk a játékosok sem vették észre a mérkőzést is e
A Liverpoolnak már két jelöltje is van Szalah utódlására
A Poolnál készülnek a Szalah utáni időszakra, egyre több esetleges utód neve merült fel.
Magyarország-Hollandia: fontos bejelentést tettek a magyar drukkerek
A magyar válogatott a Nemzetek Ligája pénteki játéknapján Hollandiát fogadja a Puskás Arénában. Két kör után nemzeti együttesünk egy, míg […] A Magyarország-Hollandia: fontos bejelentést tettek a magyar drukker
Sir Alex is részt vett a United vezetői ülésén
Az angol sztárklub társtulajdonosai, Sir Jim Ratcliffe és Joel Glazer egyaránt jelent voltak az Old Traffordon tartott üléssorozaton. Amelyet sokan gondoltak válságülésnek... Read More... A Sir Alex is részt vett a Unit
Bulvár
Megszólalt a kormány: ez lesz a Nők 40 program sorsa
Múlt héten arról jelentek meg információk a sajtóban, hogy a kormány 2025-től átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, erre reagált a Pénzügyminisztérium.
Óriási kamu terjed a közösségi oldalakon: ordít róla, hogy átverés, mégis sokan elhiszik
Lila alma tartja lázban az embereket a Facebookon és az Instagramon.
Pénzzel teli tárcát talált az utcán, másodpercek múlva rémisztő dolog történt vele
Meg sem fordult a fejében, hogy eltegye a pénzt, mégis megfenyegették.
Meghalt Sallai Nóra színésznő 5 éves kisfia: a halálát okozóknak kemény szavakkal üzent színész kollégája
Lapértesülések szerint a súlyos autóbaleset után bő egy héttel elhunyt Sallai Nóra színésznő kisfia.
Óraátállítás 2024 október: ezt kell tudnod a téli időszámításról
Bár egyre több szó esik róla, hogy eltörlik az óraátállítást, idén ez még nem történt meg, ezért a nyáriról ebben az októberben is téli időszámításra váltunk.
Valódi csúcsterméket akcióz le a Lidl: potom pénzért adják, garantált a roham a boltokba
Jövő hétfőtől elképesztő akció indul a Lidl üzleteiben: 33 százalékos kedvezménnyel lehet hozzájutni a népszerű digitális forrólevegős sütőhöz.
Tökéletes kép készült a vigyorgó Magyar Péterről és a magába süppedt Dömötör Csabáról Strasbourgban
A feszkós helyzet, feszkós fotót szült.
Péterfy-Novák Éva: Annak a bizonyos BMW-nek az utasai álljanak majd Sallai Nóra elé, nézzenek a szemébe, és ők mondják el neki, hogy meghalt a fia
A gyorshajtó BMW utasainak üzent Péterfy-Novák Éva. Szentesi Éva sem hagyta szó nélkül a történteket.
Rettenetes tömegbalesetről jött hír, áll az M0-s, roncsok szanaszét
Forgalomkorlátozásra kell számítani!
Orbán Viktorék elégedetten csettinthetnek, rengeteg pénzt adtak nekik a magyarok
Végig ez volt a kormányzati terv.
Sallai Nóra és férje - romantikus történetből tragédia
Sallai Nóra és férje - romantikus történetből tragédia
blogmorzsák
Vallanak a szuperjachton dolgozó stewardessek
„A vendégek gondviselői vagyunk, minden, amire szükségük lehet, már az előtt megvan, mielőtt tényleg szükségük lenne rá”
20+2 kínai kütyü, amiktől Te is bepörögsz!
Ezeket a kínai kütyüket vendégül látnád Te is!
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák