Szoboszlai Dominik elárulta a szerbek elleni magyar siker titkát
Szoboszlai Dominik szerint szombat este a szerbek ellen 2–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál.
hirdetés
A csapatkapitány ugyanakkor a mérkőzés után még nem volt hajlandó kimondani azt, amire az újságírók célozgattak és vártak tőle.
„Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk” – nyilatkozta a mérkőzés után a Puskás Arénában a Liverpool klasszisa.
Sikerének köszönhetően a magyar csapat ha kedden nyer Litvániában, akkor kijut a kontinensviadalra, Szoboszlai ugyanakkor egyelőre még nem akarta kimondani azt, amire az újságírók célozgattak:
„Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy 100 százalékosan fogunk koncentrálni a következő mérkőzésre”.
Szoboszlai Dominik ünnepel a szurkolókkal a Magyarország – Szerbia labdarúgó Eb-selejtező mérkőzés után a Puskás Arénában, 2023. október 14-én.
A magyar válogatott 2-1-re győzött (MTI/Czeglédi Zsolt)
A középpályás külön kiemelte Loic Nego játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozott. „Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért” – mondta Szoboszlai, aki ezúttal is kiemelte a szurkolókat, akikért minden mérkőzésen küzdenek.
hírek innen, onnan
A melleiről és a pénzről mesélt a szexképeiből élő Molnár Anikó
Mit gondol a rövid kalandokról, kell-e neki gazdag férfi?
Ha ma csak egy számot hallgatsz meg, ez legyen: metál verzió készült Zámbó Jimmy slágeréből
Ilyen még nem volt: hörgős metál verzióban csendül fel Zámbó Jimmy jól ismert slágere.
1482 Celsius-fokot kell kibírnia 28 963 km/h sebesség mellett: így működik a NASA felfújható hőpajzsa
A NASA Loftid nevű szerkezete jóval könnyebb, mint a hagyományos hőpajzsok, és a jelek szerint az űreszközök landolásának...
Álprüdériának nevezte L. Simon az akadémiai székfoglalójában a Word Press-fotók kitiltását
Arra hívta fel a figyelmet a Nemzeti Múzeum éléről menesztett politikus, hogy amíg az Lmbtq-közösséghez tartozó embereket ábrázoló...
CIB-elemzés: Jövőre növekvő gazdaság mellett lassan mérséklődhet a hazai infláció
A magyar gazdaság továbbra is sérülékeny, például a költségvetés helyzete és az uniós források körüli bizonytalanságok miatt. 2024...
Ferenc pápa megküzdött a légzési problémákkal, és már jobban van
Ferenc pápa még szombaton szűrővizsgálaton esett át a Vatikántól nem messzi Gemelli-klinikán, ahol kizárták a tüdőgyulladás...
Az egész világnak üzentek a Hamász terroristái: globális akciót akarnak
A Hamász iszlamista terrorszervezet kedden globális szolidaritási akciók megtartására szólított fel a Gázai övezet lakóival szerdán.
Navracsics Tibor: az a bizottság új elve, hogy semmi sincs megoldva, amíg minden nincs megoldva
A helyreállítási alap hiteléből hamarosan érkezik 380 milliárd forintnyi euró, és az év végéig újabb döntést hozhat forrásokról az...
Így neveljük sikerre csemetéinket: a tudomány szerint a sikeres gyerekek szüleiben ez a 25 közös dolog van
Néhány pont a listán elég meglepő.
Megy a Napolihoz? megszólalt Rossi
Korábban már napvilágra került az az információ, miszerint a magyar labdarúgó-válogatottat irányító Marco Rossi is esélyes az olasz...
Igazságügyi Minisztérium: Nem kívánjuk legalizálni az eutanáziát egy „keresztény kultúrában”
Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyó per kapcsán adott ki közleményt a minisztérium.
Döntött a Kúria: a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokról népszavazás dönthet
Az LMP-nek kedvező döntést hozott a Kúria, amely átengedte a párt népszavazási kérdését a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokról...
Sport
Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene
A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.
Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját
A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.
Ártatlan a magyar úszó, avagy így kapitulált a doppingellenes ügynökség
A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan
Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai
A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.
Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló
A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.
Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből
Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll
Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára
A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.
Teljesen összetört a doppingolással vádolt magyar úszó, most döntés született az ügyében
A felfüggesztés miatt pszichiáter segítséget kellett igénybe vennie a fiatal úszónak.
Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó
Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.
A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak
Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető
A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet
Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.
„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”
A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.
Bulvár
Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás
Felnyitották Napóleon koporsóját, sokkoló meglepetés érte a világot - a Napóleonoknak hányattatott sorsuk volt...
Hányattatott sors jutott a Napóleonoknak a haláluk után.
Ezt az apró hibát nem szabad elkövetni a szállodai reggelinél, mert sokba kerülhet
Alapból jó ötletnek tűnhet, de...
12 évet kapott a férfi, aki csak akkor engedte el bulizni a nevelt tinilányát, ha hagyta simogatni a nemi szer...
A bűnösségét tagadó férfi felmentésért fellebbezett.
Istenes Bence nem bírta ki, végül kimondta Rácz Jenőről: "Ez a nagy különbség kettőnk között."
Nem csitulnak az indulatok.
Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson
Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás
Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is
Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.
Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval
Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.
A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...
Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.
Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!
A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.
Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik
Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer
Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra
Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.
blogmorzsák
Szívbe markoló romantika és Twin Peaks
Dub, dreampop és triphop sajátos találkozása, ami elmerészkedik a giccs határáig.
Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból
Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák