Termékbemutatós csalással vádolnak tizenhárom embert
Csalás miatt emeltek vádat 13 ember ellen, aki éveken át egészségügyi termékbemutatónak álcázott programokon országszerte több tucatnyi idős embert tévesztett és károsított meg - tájékoztatta a Zala megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
hirdetés
Pirger Csaba közölte: az elsőrendű vádlott egy pápai férfi, aki 2016-ban két kft. nevében, majd 2017-től egy új cég nevét felhasználva társaival az ország több városában szervezett termékbemutató programokat. Ezeken jellemzően idős, a csalás felismerésére, elhárítására korlátozottan képes sértetteknek értékesítettek különböző termékeket. A csoport tagjai telefonon keresztül ingyenes egészségügyi felmérésre hívták az embereket Szombathelyen, Pécsett, Érden, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden, Budapesten, Ajkán és Zalaegerszegen.
Az adott helyszíneken az ügyfeleknek egészségügyi felmérést színleltek, előadásokat és termékbemutatókat tartottak, hogy eladják nekik a jelentősen túlárazott, de valós egészségügyi hatást nem nyújtó termékeiket. Egyedinek tűnő kedvezményt kínálva vagy nyereményjátékot színlelve vették rá a termékek megvásárlására az egészségi állapotukról megtévesztett és emiatt megrémült embereket.
A sértetteknek az ügyletek után már nem állhattak el a vásárlástól, a kifizetett vételárelőleget egy esetben sem kapták vissza.
Érden egy olyan ingatlant béreltek, amelyben "egészségügyi intézmény hatását keltő berendezési tárgyak" is voltak, hogy a szabályos működés látszatát keltsék. Ott is végeztek "orvosi vizsgálatokat", de a 13 vádlott közül csupán a másodrendűnek, egy máriakálnoki férfinak volt egészségügyi végzettsége, miközben más vádlott is rendszeresen orvosként mutatkozott be.
A "terápiás matracot", nyak- vagy lábmasszírozó készüléket kínáló társaság tagjai ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség 35 rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat. A megtévesztett vásárlóknak 60 ezertől 450 ezer forintig terjedő kárt okoztak.
hírek innen, onnan
Időjárás: Átmenetileg csökken a csapadék, a szél viszont viharossá válik
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +1 fok között várható.
Izrael ellen fordulhat a világ?
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az ATV Start műsorában azt mondta, ahogy telik az idő, úgy lesz a világ Izrael ellen, hiszen...
Lázár János Palicson arra biztatta a Szerbiában élőket, hogy a mostani kormányukat támogassák a választáson
A Szeged és Szabadka közötti vasúti személyforgalom elindulása alkalmából az építési miniszter arról beszélt, jó szövetségesre...
Advent első hétvégéje a hazai kortárs képzőművészetről szól – Indul az első Art Week Budapest
Advent első hétvégéje igazi csemegét kínál a kortárs művészetek kedvelőinek. 29 helyszínen, 8 útvonalon, naponta 3 időpontban...
Új menetrendet rakott ki a MÁV: több komoly változás is lesz
Új menetrendet vezet be december 10-étől a MÁV - jelentette be a vasúti társaság közleményben.
Öt kilométeres a torlódás az M0-áson
Az északi szektorban, az M2-es autóút csomópontjánál, az M3-as autópálya felé vezető oldalon egy daruskocsi defektet kapott, a rakománya...
Az Igazságügyi Minisztérium durva üzenetet küldött Karsai Dánielnek
Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánjuk legalizálni - tudatta egy az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt...
Bodrogi Gyula 90 éves lesz, mégis vezet - Nem hajlandó feladni vezetést a színművész
Ha tehetné, élete végéig kormány mögött ülne.
Vidéki nagyanyámtól lestem el a trükköt: áztasd EBBE a fokhagymagerezdeket, és leszámolhatsz a csúnya betegségekkel
Rajtam már segített!
A könnyeivel küszködve vallotta be Debreczeni Zita férje, Gianni: „Amikor a feleséged ágya szélén ülsz, és tizedjére sem sikerült, az egy nagyon nehéz pillanat"
Ez volt életük legnehezebb időszaka.
Karsai Dániel: Álmomban a 80. születésnapomat ünnepeltük
Az ALS-szel küzdő alkotmányjogász megtartotta beszédét az Emberi Jogok Európai Bíróságának nyilvános tárgyalásán.
Sport
Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene
A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.
Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját
A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.
Ártatlan a magyar úszó, avagy így kapitulált a doppingellenes ügynökség
A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan
Lemondott a veszprémi kézicsapat edzője
Az újabb vereség után felcserélődtek az edzői szerepek a klubnál.
Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai
A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.
Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló
A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.
Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből
Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll
Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára
A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.
Teljesen összetört a doppingolással vádolt magyar úszó, most döntés született az ügyében
A felfüggesztés miatt pszichiáter segítséget kellett igénybe vennie a fiatal úszónak.
A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak
Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető
A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet
Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.
Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó
Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.
Bulvár
Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás
Felnyitották Napóleon koporsóját, sokkoló meglepetés érte a világot - a Napóleonoknak hányattatott sorsuk volt...
Hányattatott sors jutott a Napóleonoknak a haláluk után.
Ezt az apró hibát nem szabad elkövetni a szállodai reggelinél, mert sokba kerülhet
Alapból jó ötletnek tűnhet, de...
Istenes Bence nem bírta ki, végül kimondta Rácz Jenőről: "Ez a nagy különbség kettőnk között."
Nem csitulnak az indulatok.
12 évet kapott a férfi, aki csak akkor engedte el bulizni a nevelt tinilányát, ha hagyta simogatni a nemi szer...
A bűnösségét tagadó férfi felmentésért fellebbezett.
Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson
Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás
Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is
Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.
Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval
Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.
A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...
Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.
Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!
A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.
Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik
Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer
Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra
Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.
blogmorzsák
Szívbe markoló romantika és Twin Peaks
Dub, dreampop és triphop sajátos találkozása, ami elmerészkedik a giccs határáig.
Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból
Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák