Apple Pay-botrány: százezreket vettek le a felhasználók bankszámláiról
Egyelőre nincs vége a magyar ügyfeleket érintő káosznak, amit az Apple Pay hibája okozott tegnap estétől kezdődően. Nemrég a magyar pénzintézetek is elkezdték tájékoztatni ügyfeleiket arról, mire számíthatnak azok, akik a rendszer szabálytalan működése miatt, több tízezer forintjukat veszítették el hirtelen.
Ahogy az Index megírta, az Apple Pay tömegesen károsította meg az ügyfeleket azzal, hogy olyan összegeket vont le az emberek kártyáiról, aminek nem volt alapja. A probléma tegnap este jelentkezett. Egyes ügyfelektől néhány száz, illetve néhány ezer forintot vont le a rendszer, de voltak olyanok is, akiket több különböző levonással, összesen több tízezer forinttal károsított meg.
A csúcsot a rendszer hibás működése annál a megkárosított felhasználónál érte el, akitől a Világgazdaság információi szerint 74 alkalommal összesen 550 ezer forintot vont le a rendszer.
Egyenlőre még nem ismert, pontosan mi áll az Apple Pay szabálytalan működésének hátterében. Egyenlőre az valószínűsíthető, hogy a rendszer élő, vagy korábban létezett, de azóta már lezárt előfizetések díjait vonja le az ügyfelektől. Azt, hogy ez a működés pontosan milyen rendszerhiba következménye, esetleg előidézőként érintett-e abban harmadik fél, még nem tudni.
A hazai pénzintézetek felvették a kapcsolatot a fizetési szolgáltatóval, és megjelentek az első ügyféltájékoztatók is a kialakult helyzetről.
Ugyanakkor némelyik bank nem csak tájékoztat, hanem kéri is az ügyfeleitől egy-egy intézkedés megtételét, hogy pénzük biztonságban legyen. A Gránit Bank az alábbi üzenetet küldte applikációjában ügyfeleinek:
Biztonsági okból, AppStore-os visszaélés lehetősége miatt kérjük állítsa 0-ra kártyái online limitét. Valós fizetéséhez limitét bármikor módosíthatja.
A Gránit Bank kérése alapján, a kár megelőzése érdekében tehát érdemes a bankkártyás vásárlások online limitét 0-ra állítani. Ez megakadályozza, hogy az ügyfél a bankkártyájával online tudjon vásárolni, arra a 0-ás limit megtartásdáig sem szándékosan, sem szándékolatlanul, nem lesz lehetősége. Ugyanakkor ez a beállítás nem érinti a hagyományos vásárlások alkalmával, azaz például egy boltban történő bankkártya használatot.
index.hu
hírek innen, onnan
Ukrajna megállapodott Görögországgal egy új gázszállítási útvonalról – közölte Volodimir Zelenszkij
Ukrajna és Görögország megállapodtak egy új gázszállítási útvonalról, valamint más, a gázimport finanszírozására vonatkozó...
Halálos áldozatai is vannak a Kaliforniát elért viharzónának
Egy ötéves kislányt pedig még keresnek.
Meghalt egy 12 éves indiai diáklány, miután büntetésből 100 felülés elvégzésére kötelezték
A család szerint a büntetés közvetlenül hozzájárult a tragédiához.
Ha nem sokára úgyis kipusztulunk, legalább hagyjuk szafírba mart történetünket a Hold porában
Az emberiség egyre gyakrabban szembesül a gondolattal, hogy saját fennmaradása korántsem biztos. Bár a hidegháború idején mindennapi téma...
Legjobb befektetési tippek infláció idején – A magyarok fele rossz helyen tartja a pénzét, elolvad az értéke
Az infláció hónapról hónapra emészti a megtakarításokat, miközben a banki kamatok továbbra is alacsonyak. A kérdés ma már nem az, hogy...
Dulin Metta a férfiakról: „Ha kevesebb pénzből gazdálkodna, mint én, szóba sem sem jöhetne”
Dulin Metta kritériumokkal ismerkedik.
Megasztár: Tóth Gabi felháborodva üzent Ádám Attila szüleinek, akik kritizálták a zsűrit
Az énekesnő kiakadt azon, hogy a 17 éves versenyző édesapja mumusnak állítja be őt és zsűritársait, mert szakmai kritikát mondanak a...
Egy nappal rákdiagnózisa után hunyt el a sztárfocista
Nehezen derült ki mi a baj.
Öt vármegyére adtak ki figyelmeztetést - Ezeket a területeket érinti a veszély
Vasárnapra öt vármegyére adtak ki figyelmeztetést. Ilyen időre kell számítani ma.
Orbán Viktor: Magyarország soha nem fogja elhagyni az EU-t - német lapkiadónak nyilatkozott a miniszterelnök
A politikai és kormányzati rendszernek a szabadságra kell épülnie, és Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb...
Bejelentést tett Szijjártó Péter - Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét
Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról...
Zenga.hu: emelkedhet a földforgalmi törvény hatálya alól kikerülő zártkertek ára
A nemrég hatályba lépett kormányrendelet értelmében olyan jogi státuszt kaphatnak a zártkertek, mint a nem mezőgazdasági ingatlanok. A...
Sport
Őrjöngenek és szabotázsról beszélnek a románok a brutalitás után, a bíró beismerte hibáját
Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.
Négyet kapott a Fradi, ikszelt a Paks, megszakadt az Újpest veretlen sorozata
A labdarúgó NB III 16. fordulójának korai mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata négygólos vereséget szenvedett az MTK-tól.
Kiderült, miért késtek az írek, akik a magyaroknak kedvező hírt közöltek Budapesten
A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.
Csatára nélkül vívja meg a sorsdöntő csatát Marco Rossi
Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.
A Liverpool rácsapta az ajtót a Real Madridra Szoboszlai Dominik ügyében
A Liverpool egyértelművé tette álláspontját Szoboszlai Dominik jövőjével kapcsolatban, miután a Real Madrid egyre élénkebben érdeklődik a magyar középpályás iránt. A spanyol klub az Arne Slot irányítása alatt
Portugália a FIFA-hoz fordul Ronaldo büntetése miatt
A Portugál Labdarúgó-szövetség készen áll arra, hogy a FIFA-hoz forduljon, azzal a céllal, hogy enyhítse Cristiano Ronaldo esetleges büntetését, aki három mérkőzéses eltiltással néz szembe.
A román védő ámokfutása megpecsételte a válogatott sorsát, a pokoli meccsen minden oda lett + videó
Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.
A Liverpool kész lecserélni Szalah-t – A Bayern München sztárját szemelték ki
Michael Olise neve egyre gyakrabban merül fel az Anfielden, ahol a Liverpool felgyorsítja a stratégiai tervezést Mohamed Szalah jövőbeli távozásának pótlására. A klub a Bayern München sztárjában látja a tökéletes
Nagyon megszórták a Liverpool kapusát, Ausztria már ma kijuthat a vb-re
Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.
Gulácsi Péter hazatért és fontos bejelentést tett a sorsfordító vb-selejtező előtt
A Rossi-csapat kulisszatitkai is középpontba kerültek.
„Teljesen lenyűgöz” – Pedri megnevezte az álomigazolását
Pedri sosem rejtette véka alá, ha egy tehetséges játékosról volt szó, de legutóbbi nyilatkozatából egyértelművé vált, hogy van egy futballista, akit bárkinél szívesebben látna a Barcelonában: a Bayern München s
Nem volt kérdés: magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott
Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte a Feröer-szigeteket az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójának szombat esti mérkőzésén.
Bulvár
Megszólalt a riasztó a Karmelitában: valami nagyon nem stimmel ezzel a generációval, azonnal lépett a kormányzat
Magyarországon tízből egy fiatal nem dolgozik és mellette nem is jár iskolába. Miközben azokkal is van gond, akik megpróbálnak beilleszkedni. De még mindig nem nálunk a legrosszabb a helyzet.
Reagált a győri rendőrség Magyar Péter gyűlésének bekamerázására
A Bécsi kapu teret már pénteken bekamerázták valakik.
Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek
A Longevity Corporate program a vállalati egészségkultúrát erősíti, elősegítve a munkahelyi teljesítmény növekedését és a dolgozók hosszabb aktív életét.
Durván megbüntették Szabó Zsófit?
Szabó Zsófi Instagram-követőinek száma szeptember óta mintegy 14 ezerrel csökkent, miközben a műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet a kormányoldalhoz köthető eseményeken és kampányüzenetekben.
Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is
A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.
Nyolc évig feküdt holtan az autójában a rejtélyesen eltűnt férfi
A holttestre teljesen véletlenül bukkant rá egy nő.
Bevált a jóslat, ez történt a Trump-Orbán-találkozó után
Hamarosan a jegybank térfelén pattog a labda.
Súlyos vonatbalesetről tett bejelentést a MÁV szombat délután
Szombat délután történt az incidens, amire rögtön reagált a MÁV.
Vécére kísérő biztonsági őrök társaságá-ban néztük meg, hogyan háborodnak fel Orbán hívei a TV2 műsorvezetőjének kérdésein
Szombaton, Győrben tartották a Digitális Polgári Körök első háborúellenes gyűlését, amelyen alapos biztonsági vizsgálat után nézhettük meg, hogy válaszol a miniszterelnök egy kormánypárti műsorvezető kritiku
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta Magyar Péter elnök.
Katalin hercegné miniszoknyás szettje maga az álom, ritkán visel ilyen merész darabot
Katalin hercegnét a világ egyik legnagyobb divatikonjaként tartják számon, akinek stílusa egyszerre tükrözi a klasszikus eleganciát, a kifinomultságot és a nőiességet. És bár a királyi hagyományok szigorú keretek
Percek alatt elszabadult a káosz, amint terjedni kezdtek a képek: szülők százai estek pánikba, a tűzoltók is kivonultak
Egy texasi középiskolában a valós tűzriadó közepén AI-generált képek kezdték futótűzként járni a szülők üzenetküldő csoportjait, amelyeken lángoló iskolaépület szerepelt. A hamis fotók percek alatt pániko

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


